2021. október 25., hétfő

Felgiumiztam a felhajtót

 Végre a hobbymmal is tudtam foglalkozni kicsit.
Az egész életemet a félig kész dolgok keretezik. Például a Félig kész házikóm félig kész pincéjében félig összeraktam álmaim autóját. Ennek lassan 10 éve. Azóta mindig volt valami, ami fontosabbnak tűnt...  így számos egyéb dolgot megcsináltam... félig. :)
Ennek az autónak kb. 2014-ben fordítottam el utoljára a sluszkulcsát. Akkor szépen röfögött. Azóta megcsináltam rajta ezt-azt... félig. Meg össze is szereltem... félig. Köztudomású, hogy egy régóta álló autót nem indítunk el csak úgy, kivéve persze, ha Amerikai trashrealityben vagyunk szereplők. Szóval, ahogy telt az idő, egyre kevésbé akartam csak úgy beindítani. Inkább lebeszéltem egy ami autókra szakosodott szakival, hogy majd ő.
A hétvégén meg is történt a nagy dolog. Friss olaj, szűrő, veszteségmérés, külső olajnyomás az első indításnál... szóval volt mindenféle. És most újra röfög az a V8!

Rendszám nélkül nem vezettem közúton, csak beálltam vele a garázsba. 10 méter csak felfele a félig kész garázsfeljárón. Úgy tűnik, hogy nem tudom finoman vezetni. Ha finoman nyomom lefullad, ha meg kicsit jobban, akkor meg kipörög a hátsó kerék. A feljárón 10* lefulladtam, és 6* kipörgött. Kicsit felgumiztam a kocsibeálló betonját. Meg azt a fadarabot, amit azért kellett a hátsó kerék alá tennem, mert a félig kész feljáró és a garázs betonja közt van egy Viacolornyi magasságkülönbség.

Lehet, hogy ezzel nem is lehet félig kultúráltan se elindulni? :)  Persze, lehet, hogy nem is akarok :)







2019. március 31., vasárnap

A kedv

Múlt hét végén volt az AMTS nevű kiállítás. Egy régi jó haver kitalálta, hogy a magyar kit car club (alias: élőhalott) is vigyen ki pár autót. Le is rendezte a rendezőkkel, hogy 5 autóval fogjuk képviselni ezt a szép, de hatóságilag hálátlanná tett hobbit. A facebook posztot tett követte, és végül elő tudtunk rukkolni 4 autóval. :)



Jártam már pár ilyen tunning kiállításon, itthon is meg külföldön elterülő országokban is. Ha udvariasan akarnám megfogalmazni a véleményemet, akkor azt mondanám, az ilyesféle sohase vonzott. De mivel az a fajta vagyok, akinek ami a szívén az a száján, inkább őszinte véleményt mondok: AGYFASZ!  

A véleményem fő oka persze nem az, hogy nem szeretem a szép autókat, hanem a körülmények, amelyeket nem tudok tolerálni. Főképp a zaj. Sejtem, hogy a süketek (nem tévesztendőek össze a siketekkel!) akik generálják, azt hiszik, hogy ez is zene, de ők valószínűleg a felszálló MIG-29 hangját is zenének gondolják, így tévednek. Nem értem, miért kell ezt a rossz szokást összekötni az autós kulturával. Persze ki vagyok én, hogy megszóljam őket (különösen, hogy úgyse hallanák abban a  fene nagy zajban), szóval kb. 1 órát próbáltam beszélgetni a többiekkel, majd autómat rájuk hagyva elmenekültem. Ez még csütörtökön volt. Legközelebb Vasárnap mentem vissza, hogy elhozzam a járgányt. Ekkor még ugyanaz a 4 taktus szólt kicsivel a fájdalomhatár alatt. Vagy ennyit tudnak a "zenészek", vagy csak 1 CD-t hoztak a süketek. 

Már ekkor tudtam, hogy utoljára járok a rendezvényen, de azért a nagy hírű BNV sem hazudtolta meg magát. Ugyebár a város egyik legszarabbul megközelíthető helyére telepítették, mert nehogy  már ne szopjon a rendezvénylátogató! Fél óra befele, de erre számítottam! Nem tudok eljutni egészen a pavilonig, mert valaki az út közepére parkolta le a kocsiját, de erre is számítottam! Másfél óra kifelé, de erre is számítottam!Amire nem számítottam, az az volt, hogy másfél órával a rendezvény vége után a Valtonosok nem engedik be a tréleres srácot, aki jött a kocsiért, és ki kell gyalogolni a kiállítói belépővel, amire rá se hederítettek a sötétben, de ha már ott voltam, a két szép szememért mégis beengedték. 

Mindegy,  kipanaszkodtam magam! DE, és ez most azért csupa nagy betűs de, mert itt jön a lényeg: Most, hogy a járgány nagyjából egyben volt, le volt mosva, kulturáltan nézett ki, rájöttem, miért is kezdtem el foglalkozni vele. Komolyan mondom, megint beleszerettem, és érzem, hogy be kell fejeznem, ami még hátra van rajta, össze kell raknom az egészet!

Szóval jelentem, megjött a kedvem az autóhoz. Ez sajna nem jelenti azt, hogy időm is lett rá, de azt igen, hogy szűkös szabadidőmből erre a projektre is fogok szánni ezentúl. Ígérem a blogot is rendbe szedem, mert eléggé meg van szegény tépázva, a képeket is elrejtette a Gugli valahova, meg az egész valahogy tök máshogy néz ki, mint amire emlékeztem! 

2017. február 27., hétfő

LEgyen halkabb a kifuppogó

Az angliai IVA vizsga sarkalatos pontja a hangorkán kérdése. van egy pár szabály a mérésre, de a lényeg, hogy a leírt mérési körülmények közt 99 dB a megengedett hangerő.  Szerény becslésem szerint ezt az adatot már alapjáraton teljesíteni tudjuk. Ami nem csoda,  hiszen egy úgynevezett Cherry bomb típusú kipufogó van a kocsi alatt (illetve kettő és mellette, és az állítást sem én fogalmaztam meg, hanem az egyik kipufogós srác).
Ugyebár 2 pár kipufogóm is van az autóhoz. A kithez eredetileg kapott vas és az utólag akciósan vásárolt rozsdamentes készlet.
A vasast jelöltem ki átalakíttatásra. Egyrészt, mert van rajta némi felületi rozsda, így nem túl szép. Igazából kevésbé sajnálom, mint a másikat. Szóval felnyaláboltam és elvittem a Jano dob dinamit kipufogó konzorciumhoz, és lebeszéltük, hogy a halkítás oltárán fel kell áldoznom ménesem egy részét is. Igazából a karbi beállítás is elvett pár pacit. Ez is elvesz...  Lelkiekben már  el is terveztem, hogy majd csinálok még 5 hasonló lóerővesztő akciót és kvázi lesz egy trabim. :)

bruttó 60 000 Magyar forintomba fájt a művelet.Kívülről szépen vissza lett hegesztve a dob előtti 4 az egybe rész is, meg a dob utáni oldalra vezetős csőszakasz is /ez az ami a járdán sétáltatott cuki jegesmacik irtásáért felelős/.  Szóval a változás csak belülről látható.

Íme az eltávolított darab:

Jól látszik a belső kialakítása... Illetve annak hiánya. Ez kéremalássan egy kifordított sajtreszelő!
beletolod a rúd sajtot, és leeheted kívülről a reszeléket.... Illetve mivel van körülötte egy külső cső is, igazából még sajtot se lehet rendesen reszelni vele. Amúgy azt mondták rá, hogy ez egy cherry bomb dob. Én azt hittem az egy gyártó, nem egy gyártmány, de én sem tudhatok mindent.

Na és, hogy milyen lett az új?  Hát ami már biztos az, hogy nehezen fotózható / mondhatni nem fotogén/. Ugyanis a fényképezőgépet be kell dugni a nagy kályhacsőbe, reménykedni, hogy jó irányba néz, és a vaku is jól van beállítva. 15 fotóból ez lett a legjobb:


Ez meg az újabb 10 legjobbja:


 Lettek amilyenek lettek, az látszik, hogy 1 helyett 3 sajtreszelő van mostmár beépítve, amivel az autó halkabb kéne, hogy legyen.

Ha eljő a jó idő, szépen ki fogjuk tesztelni. csak előtte lehomokolom és fekete festéket is kap.


I got the exhaust system reworked to emit less noise. Theory to be tested soon.








2016. december 23., péntek

Fűtés / szellőzés part 1

Az autóban van egy természetes fűtés. Ugyebár a láb mellett pár centire megyen a kipufogó rendszer egy része; a leömlő. Ez egy erőteljes fűtőegység, de egy kicsit nehezen szabályozható. Konkrétan: Télen - nyáron leolvasztja a zoknit a lábadról! Ez veszélyes, hiszen ha az olvadt zokni odaragasztja a sarkadat a padlóhoz, lehet, hogy nem tudod lenyomni a fékpedált! Ez ügyben tennem kell majd valamit, ki is találtam, hogyan állnék neki, de a listámon a "Vizsga utáni teendők" oszlopba került.

Helyette az  angol IVA vizsgához szükséges, hogy legyen friss levegő bevezetés (igen a kabriónál is!). 
" 36 Heating Systems :
The air intake must not be positioned near the vehicles exhaust outlet or draw air from within an engine compartment etc."

A meglevő megoldás természetesen pont a motor mellöl a leömlő fölül szívja a levegőt. Pont onnan, ahol a legmelegebb. Így a fenn említett zokniolvasztás mellett a nyár örömeinek további szemléltetése végett térdemre és a szélvédőre is mindig jut forró levegő. Nagy feneket nem terveztem keríteni a dolognak, de szépen elsétáltam a Powerbelt Kfthez, és vettem 2 méter hőálló flexibilis tömlőt. A következő probléma a tömlő és a fűtőventilátor összekapcsolása volt. A kerék és a belső doblemez leszerelésével hozzáférhetővé válik a leömlő és a fűtésbox.



Meglepő, de hozzá lehet férni. a földön ülve simán be tudok mászni és matatni a fűtésboxon és a csatlakozóin. Az alsó képen látható a ventilátor, aminek a beszívó nyílására kellett valamit ráeszkábálni. Mivel saját csöcse nincs, csinálni kellett egyet neki (AKA: műcsöcs, de nem szilikonból lesz.). Még Lajcsi a fényező talált egy megfelelő átmérőjű műanyag hengert, amiből kialakította a szükséges darabot.
Hogy a ventillátoron dolgozni tudjak, ki kellett vennem a fűtésboxot is, amit újra szintereztettem, mert a festésnél össze lett pacsmagolva.






A ventillátorház csöcsre ragasztását nem találtam elég meg bízhatónak önmagában, ezért sikaflexes ragasztás plusz safety wire varrás lett a vége.
Tudom, hogy egy műanyaghegesztő is meg tudta volna oldani, de az a kettő, akiknél jártam elhajtott a rákba. Kicsit sérelmezem is, amikor egy szakember a laikuson kéri számon a saját szakmája dolgait. Miszerint én mondjam meg neki, hogy melyik darab milyen műanyagból van... Azt hiszem nem a  megfelelő szakikat látogattam meg.. Mindegy, dühömben a gányabb megoldást válaszottam.  viszont nem csúnya és meglepően stabil lett az eredmény. A kép, ami erről készült elveszett. Beszerelve ilyen:


A csőnek még át kellett mennie a belső doblemezen. Ilyen lett:


A doblemez még kapott egyik oldalára festést a másikra rücsizést, hátha szebb lesz, és kevésbé fog dobolni rajta, amit felverek. A doblemez csavarokkal lett rögzítve, hogy ha le kel szedni, ne kelljen furkálni, meg küzdeni.


Ami hátravan, az, hogy az autó elején a beömlőcsöcsre rá kell kerülnie a méretre vágott csőnek, és elő kell venni valami ötletet a varázsdobozból, hogy ne kerüljenek falevelek, meg hasonlók a csőbe.


Pont a kép közepén van a  csöcs. Ezt a részt sem a gyárban állították elő, hanem Lajcsi csinálta festés előtt.

2016. november 10., csütörtök

pedál erősítés

HURRÁ! Új bejegyzést ír EPP!

Még egy év sem telt el az előző óta, és máris új szerelős bejegyzés készül! A karácsony ehhez képest smafú!
---

Megvan az a bejegyzésem, amit "Aftermarket customer support" címmel követtem el? csak most volt... 2013 januárban... röpke 4 év se tellt el, és máris rávettem magam, hogy beszereljem a kuplung pedált erősítő darabokat!

A kuplunk pedál meglepő módon a menet közben a vezető lábát tartalmazó kutricába van elrejtve. Lássuk hogyan közelíthető meg a beépített munkadarab alulról:

1 lépés. Itt még nem ijedünk meg a feladattól:
 

menjünk kicsit közelebb:

 Menjünk még közelebb:

 Menjünk legközelebb:

Hogy is mondta Hofi?  "Lássa? nem lássa?  Na lássa! " Na én nem látom, az alkatrészt, amit ki kéne műtenem! Szóval ebből az irányból talán inkább nem kéne erőltetni.

Lássuk felülről:


közelebbről:

Az a kis szürke dombocska az, ami szemérmesen megbújik a kábelköteg mögött.

Egyel közelebbről:

A kiszerelendő darabot egy zéger gyűrű  tartja a pedál tengelyén, és egy alu cső és egy ekecsavar rögzíti a pedál mint kétkarú emelő lábbal nem tapodott végéhez. A kombináció biztosítja, hogy a pedállal együtt a dombocska is mozduljon, és magával húzza a kuplung bowdent. Ez a bizonyos ekecsavar- alu cső kombó a kiszemelt áldozat, amit egy szépen CNC megmunkált aludarabra kell cserélni.
Szerencsére a Zéger gyűrű amit le kel oldani, az a másik oldalon van. A csavar imbuszos feje szintén. Innen totál elérhetetlenek. Innen csak az ekecsavar anyája elérhető, de leszerelni azt sem lehet csak úgy. Dugókulcs a fékpedáltól nem fér oda, sima villáskulcsot meg a szűk helyen nincs hova Mozgatni ( plusz a másik végén az imbuszkulcsot is fogni kell valakinek).

 Egy szó, mint száz irány vissza a lábboxba. Ez elsőre 5 perces szintidővel sikerült. A mutatvány a kínai kígyóemberek megszégyenítésére alkalmas elemeket tartalmaz, így az eseményről videót készíteni a genfi egyezmény megszegése nélkül nem lehetséges, de érdemes lett volna! Tehát felemelt karokkal, fejjel előre, háton (tornászok számára: a gyakorlat alap értéke 7.9! ) kell becsusszanni, és olyan poziciót lelni, ahol nem karistolom össze a fényezést, és elfér a tekintélyes ülepem őnagysága. Szóval logisztikai kihívás is van. A helyzetkomikum kedvelői is megtalálták volna szórakozásukat, amint a zoknis lábaim égfele kalimpálva keresnek fix pontot a bukócsövön, hogy beljebb tolhassák testemet.
Első bemászással egy tükröt vittem magammal, amit a lábbox belső oldalára ragasztottam, hogy lássam, mi hol merre. Mivel annyi mozgástér nincs, hogy  az összehajtogatott kezeimmel hozzáférjek egy második szerszámhoz kb akárhova is teszem, így minden szerszámváltáshoz ki kell mászni, ami a szintidő jelentős csökkenését hozta magával. Természetesen meglévő Zégerfogóim közül egyik sem volt megfelelő, így el kellett mennem vásárolni egyet. Tükörből dolgozni vicces: a huzás tolás, a jobbra az balra és az előre az hátra... de bele lehet jönni. És egyszer csak lejött a gyűrű.

Délután áttértem a csavarra. a fent említett mozdulatsorral beszambáztam a szűkületbe, és 10perc megfeszített munka eredményeképpen elhelyeztem egy L alakú imbuszkulcsot a csavarban. Kiszamba, és próbálkozás, hogy mi az, ami 9/16 méretű és befér a felső útvonalon és mozgatni is lehet, és úgy egyáltalán bármi. 1 óra múlva már a szerszámboltban voltam megint. Persze nem lehetett egyedileg kapni 9/16 méretű lóbálós fejű racsnis kulcsot. Íme a feladathoz szükséges extra szerszámok:



A spéci kulccsal 1 perc volt leszerelni a csavart. Kis noszogatás és az alkatrés kinn is volt. Az alábbi képen a jobb alsó sarokban az alkatrész, a bal felsőben az ekecsavar, középen a helyettesítő cucc. Érdemes megfigyelni, hogy az útmutató ábráján mennyivel egyszerűbbnek tűnik az egész.


 Kellett egy likat fúrni, és menetrögzítővel összecsavarozni a cuccot az új formájába.

 A visszaszerelés ugyanez az agyrém visszafele, és már el is jött az vacsiidő.



It took me 5 hours of work (not counting the visits to the nearby toolshop) to add the FFR clutch strenghtener to my already assembled car. This task was developed only for double jointed ppl made of rubber. I wated years before started to even think on starting it. after the work, I can agree with myself.










2015. december 10., csütörtök

Zsíroztam!!!

Zsíroztam, de nem az ördög bibliáját használva!

Talán már meséltem, hogy van egy listám, amit lehetne pl. a lámák listájának is hívni. Ez tartalmazza a járgányon hátralevő teendőim listáját. Ma kipipáltam rajta egy pontot.

A cobra első futóműve nem modern mai technológia, hanem ósdi, ennek megfelelően nem kidobni és cserélni kell a tervezett avulási főosztály terveinek megfelelő időszakonként, hanem be kell zsírozni, és akkor sokáig jó marad. 



Oldalanként 7 zsírzópont van, csinos piros kupakokat tettem rájuk, hogy megtaláljam őket. Apukámtól kaptam egy zsírzó készüléket, csak a fej hiányzott róla ( mármint a zsírzókészülékről), azt pótoltam a csavarboltból, és nekiláttunk az öreggel. Megmutatta, hogy kell csinálni, majd egy órával később, amikor még nem volt bezsírozva az első bigyó, megállapítottuk, hogy valószínűleg hibás a fej, amit vettem. Tehát elmentem egy másik csavarboltba, és vettem egy másfajtát. Íme az eszközök:



A képen ugyan különbözőnek látszanak, mert másképp csillan rajtuk a vaku fénye, de másodszorra sikerült pontosan ugyanolyan zsírzófejet vennem, mint amilyent első nekifutásra. Komolyan mondom, ezekhez nem adnak használati útmutatót, és gondoltam mielőtt veszek egy harmadikat, megpróbálom kitalálni, hogy működik. elvégre jobb későn, mint soha. 
Elsőre a faterra hagyatkoztam. Mondta,  hogy szét kell csavarni középen, majd rárakni a zsírzófejre és összecsavarni. Ekkor jól befogja a fejet, és lehet pumpálni. Tök logikus, csak nem működött. 
A második példányt kicsit szétszedtem, megvizsgáltam, és megvilágosodtam. Ezt egyszerűen rá kell nyomni fejre és nyomva tartva pumpálni. Ebből arra következtetek, hogy a fix fémcsöves verzióhoz lett tervezve, de nekem ez a gumicsöves van, és a fix csövessel nem férnék hozzá a pontok nagyobbik feléhez, szóval marad ez. 
Közben a fater elment, szóval egyedül próbáltam ki, de ezt a kombót egyedül használni a kínai gumiembernek is megerőltető lenne. Egyik kezemmel a fejet szorítom a gombra, a másikkal tartom a harmadikkal pumpálok. Csak sajna gyártási hiba következtében a harmadik kezem kifejlődése elmaradt, ezért azt mindenfélével pótolni kell. Gugolva az ölembe fogtam a cuccot, meg a lábaim közé, még az állammal is próbáltam pumpálni, de úgy tűnt, hogy hiába. semmi változást nem láttam a jószágon. 10-15 pumpálás után arra kezdtem gyanakodni, hogy a pumpa rész se működik, elvégre ha be tudok pumpálni friss zsírt, akkor a réginek ki kell jönni valahol... vagy valami megeszi odabenn? 

Kicsit csalódott voltam, de észrevettem egy fura meztelencsigát a tekercsrugón:



Sikerült, szóval tudok Zsírozni!
Rögtön ki is próbáltam kormányösszekötő bigyó zsírzógombáján is:



No igen így csinálják ezt a profik... Sikeresen bezsíroztam a féktárcsát.
Csak tudnám mitől zöld a dzsuba amit kitol a zsír... Talán mégsem volt jó 5let összeszerelve festetni a kocsit.  








2015. augusztus 30., vasárnap

Hogyan töltöttem fel a cobra hűtőjét majdnem jól

Pár éve vettem egy klassz kis kütyüt. airlift  a neve, és arra való, hogy vákuum segítségével töltsünk fel egy autót hűtőfolyadékkal. Most először kapartam elő.
Első megjegyzésem, hogy értem azt az amerikai szokást, hogy mindent teleszórunk figyelmeztetésekkel. De ha már egy műszer üvegére ragasztják a nyomi matricát, akkor használhatnának olyan ragasztót, ami nem hagy nyomot.


Na mindegy, majd levakarom valamivel, ha már nagyon zavar.

A cucc amúgy sűrített levegő segítségével generál vákuumot, majd a vákuum helyére jól betolja a légnyomás a hűtőfolyadékot. Az egész olyan egyszerű, és olyan nagyszerű, hogy innen már csak alapos tervezéssel lehet elrontani.


Előkészítette és csőre töltöttem a lötyit:



A vakum 1 perc alatt előállt és elég jól tartott.  A gumicsöveket meg összehúzta rendesen.

Itt indul a "Szívd fel bögyöm a sok vizet" játék

Amikor a vákuum elfogyott és a folyadékot is mind felszívtuk, ellenőriztem, és minden jónak tűnt.

Végül leszereltem a műszeres egységet, csak, hogy realizáljam, hogy mindaz a folyadék, ami ennél a töltőnyílásnál magasabban van, az itt ilyenkor ki kell hogy folyjon. Szóval majdnem sikerült a művelet.

Viszont most van egy jobb 5letem, veszek még folyadékot az elfolyt helyett, és a hűtőn levő elzárható csapokon keresztül fogok próbálkozni.  




Azért a motor beindításához ennyi folyadék is elég.

2015. augusztus 29., szombat

Majdnem elvittem az autót a Totalcar belsőségtalálkozóra

A kulcsszó persze a majdnem. De a lényeg az,  hogy majd 2 év után újra Cobrát szereltem. ÉS ÉLVEZTEM!

OK, kb. 1 éve babráltam a hátulján, (amikor a kisfiam is besegített), azután voltak egészségügyi problémáim... pár pár hete egy ismerőssel már eltöltöttünk egy szombatot azzal,  hogy rápróbáljunk néhány alkatrészt. De úgy igazából a kedvem csak most jött meg!

Kivettem 3 napot, és már kedden délután bemásztam a kocsi alá. A terv sz volt,  hogy pántek délre olyan állapotba hozom, hogy meg tudja tenni a 65 Km-t a totalcar belsőségtali helyszínéig. Hát majdnem sikerült.
 
Azért azt tisztázzuk, hogy amikor a rajzolók a Speedy Gonsales nevű egérkét megmintázták, nem engem kértek fel, hogy modellt álljak. Azóta pedig tovább lassultam.

Most a cél nem az volt, hogy befejezzem a kocsit. És ha már itt tartunk, megosztanám azt a nézetemet, mely szerint egy kit car tulajdonképpen sosincs kész,  csak van olyan pont, amikor már lehet vele járkálni is a szerelések közt. Majd eljő az a pont, amikor már mindent annyiszor átalakítottunk mindent, hogy már elégedettek vagyunk vele, vagylegalább belenyugodtunk , hogy olyan, amilyen. Most az első lépcső elérése volt a célom. Munka közben írogattam a kis listámat, hogy mi fog kelleni a második fázishoz. Azon a listán is van már vagy 20 elem, pl: olyan apróságok, mint a kárpitozás.

Kedvcsinálnék pár elötte típusu képpel: 
 


Kicsit kosárban kaptam vissza. Eddig lego felnötteknek volt,  mostantól a Puzzle szó jellemzőbb.

Idáig jutottam: 



 Az elinduláshoz nem sok hiányzott:
  • fel kellett volna szerelni az ajtókat
  • Megigazítani a  műszerfalat
  • kicserélni a 2 éve álló festést túlélt benzint
  • visszarakni az ülléseket
  • Beindítani a jószágot
  • Elszomorodni,  ha előjön még valami



 





2014. július 19., szombat

Gyermeki segítséget kaptam!

Egyetemi oktatóm "tanmeséje" jut eszembe a szituációról, amiben vagyok. Ha jobb nebuló lennék,  biztos fel tudnám idézni a részleteket, de nagyjából arról a versenyről szólt,  hogy mi akadályozza jobban egy szervezet  (ország/ város.. stb) előremenetelét, azok a kollégák, akik tudnák csinálni, nem akarják vagy azok nem tudják, de nagyon akarják.  A festés elkészülte után egy ideig az első csoport népességét növeltem, majd szépen megjött a kedvem, és már majdnem nekiláttam az összeszerelésnek, amikor beütött a ménkű, és egyik napról a másikra lerobbantam, és bekerültem a kettes csoportba. 

Az történt, hogy a testem összes ízülete begyulladt egyszerre. Ez nagyjából olyan kellemes érzés, mintha hirtelen 50 évet öregedne az Ember. Az egyetlen pozitívum, amit fel tudok sorolni a dologgal kapcsolatban, hogy a micsodámban nincs csont és ízület, így legalább az nem fájt!
Off topic,de amikor áprilisban a háziorvos elküldött a reumatológiára, Júliusra bírtak időpontot adni ( kb. 2.5 hónap), azt is csak úgy, ha mindegy melyik dokihoz megyek, ha ragaszkodok a mittoménmelyikhez, akkor szept vége lett volna a legközelebbi időpont! Amúgy első körben csak azért kell a reumatológus, mert a körzetinek nincs jogosítványa elküldeni a szükséges vizsgálatokra. Ekkor már nagyon nehezen mozogtam, és napról napra romlott az állapotom, mi a GDP termelésben kissé hátrányos, mehettem fizetős orvoshoz...  majd mivel a remekül kiválasztott fizetős doki kb. szart a fejemre pénzemért.... Eljutottam oda,  hogy kb mozgásképtelen lettem, sikerült elintézni, hogy befekhessek egy korházba, csak azért, hogy végre lásson rendes reumatológus is... szóval welcome to magyar állami egészségügy. Komolyan mondom ettől eléggé kinyílt a bicska a zsebemben, tiszta szerencse, hogy nem szúrta meg a.z egyetlen fájdalommentes alkatrészemet. Azért a teljesség kedvéért el  kell mondanom, hogy miután megküzdöttem a bejutás nehézségével, onnan már normális, lelkiismeretes dokik, nővérek, ápolók kezeibe kerültem, akikre egyetlen rossz szavam sem lehet. Úgy tűnik sikerül is segíteniük rajtam. 
Kórház, gyógyszer, kedves nővér, utolsó kenet és a modern orvostudomány egyéb csodái segítségével, mára eljutottam odáig,  hogy tudok menni, tenni-venni ( visszafiatalodtam 80 évesre). Csak az ujjaim nem működnek még. Szóval az autó összeszerelése segítség nélkül nem megoldható számomra.

5 és fél éves Dani fiam pár hete közölte, hogy:
- Ha gyereki segítségre van szükség, itt vagyok!

Na ezt gondoltam kihasználni. Íme az eredmény:



Dani szerelte be az egyik hátsó lámpát. Nagyon büszke vagyok rá.

2014. június 12., csütörtök

Vaxolás

A legutóbbi poszt kb. ott maradt abba, hogy hátha lenne értelme waxolni.

Jó alaposan körülnéztem a neten,  hogy van-e polirozó / waxoló szaki, aki kijön megcsinálni a munkát. Azután rájöttem, hogy buta vagyok, hiszen az egész autó arról szól,  hogy én csinálom, és olyan lesz, amilyenre az én képességeim feljogosítják.. Tehát logikus,  hogy magam kell waxoljam.
Eme gondolatmenet mentén haladva, amikor a Totalcar junius eleji pályanapján cipeltem apró gyermekemet a játszószoba és az ugrálóvár közt oda - vissza, lecsaptam a a lehetőségre, és vettem polírozó anyagot és vaxot az "ez itt a reklám helye" cég sátránál. 

Nem tudom hogyan tudnám fényképpel szemléltetni, így most képtelenkedés lesz, de a lényeg,  hogy letakarítottam és kézzel kicsit lepolíroztam a kocsi hátsó fertályát ( nem akartam gépezni, hiszen még új a festés),  majd rákentem a waxot, ahogy a kapott használati útmutató írta. Egyenlőre annyit vettem észre,  hogy az összekencézett részeken a víz könnyebben "leperdül". Hamarosan ráveszem magam az elejével való folytatásra is.


ps:  mivel nem tudom, hogy "v" vagy "w" a vaxolás első betűje, igyekeztem felváltva használni..  így legalább a fele helyes.  :)

2014. április 28., hétfő

Majdnem elkezdtem összeszerelni

Most, hogy majdnem kész az autó, tele vagyok kételyekkel. vagy egy hónapja érkezett a garázsba, letakartam, és kb. meg sem néztem. Furcsának tűnhet, hogy ilyen kevéssel a vége előtt veszítse el valaki az érdeklődést, de nem erről van szó! Tudat alatt/fölött/között/mellett zavar, hogy ha mindennel elkészülök, összerakom, és minden működik, minden szép és jó... akkor szembesülni fogok az egész kitcarozás (és sok minden más) legnagyobb rákfenéjével, a bürok rácijával!Szerintem ott fog kezdődni az egész építés egyik legmacerásabb része.

Mindenesetre ma sikerült rávennem magam,  hogy nekilássak az összeszerelés első lépésének. a festés utáni takarításnak. A csomagtartóval kezdtem (persze a fényképre az orra került, hiszen az ellenség megtévesztésére is gondolni kell). gondoltam elbohóckodok vele fél órát...  másfél órával később... már egész jól álltam...  a csomagtartóval!!! 



Elég sok csiszolat és por bejutott a csomagtartóba, de mivel ez csak por nedves ruhával lejött. szép zöld lett a víz... szóval lehet,  hogy a srácok belecsiszoltak a festésbe is itt-ott. vagy mindenhol. Sajna nem értek hozzá és nem figyeltem kísérettel a folyamatot. 

Viszont észrevettem egy aggasztó dolgot. A kocsi egy igazi pormágnes! nem tudom, hogy a takarója tölti fel statikus elektromossággal vagy az OMO-tól lett ilyen, de vastagon áll rajta a por, és szemmel látható, hogy a levegőből is magához vonzza a porszemcséket. a frissen lemosott, letörölt felületen 10 perc múlva végighúzom az újam, és határozottan látható  kosznyom marad rajta. Ez elég elszomorító




Mondjuk azt hiszem fotográfusi tudásom jelentős fejlesztésre szorul. Egyenlőre nem terjed ki a  mesterséges fénnyel megvilágított helységben történő csillogó felületek porszemtartalmának megörökítésére.

Ja és hogy ellenségeink végkép megkeveredjenek, mégis találtam egy képet Berta nagy popójáról






Még egy gondolat van belefészkelödve az agyamba... most,  hogy szét van szedve az autó, itt a tökéletes alkalom a polírozásra, waxolásra! talán az elektrosztatikusságot is csökkenti valamelyest, de a festés apró karcait biztos eltünteti. Csak nem tudom megcsinálják-e ezt a helyszínen, mert mozgatni az autót nem könnyű, és azt se tudom, hogy mekkora kosszal jár a dolog. Szóval megint van valami, amire foghatom, hogy miért nem kezdtem el az összeszerelést  :)


Berta is at home for like a month ( yes, the last post came late, as I forgot to press the submit button after creating it), and it is high time to start assembling it. This will save a few square meters in my garage and will definitelly result in unexpected problems, and unsolved misteries... as usual.
The first mistery has already arrived. The car acts like a dust magnet. It can even be used as air cleaner,a s it collects all fliing dust particles from the air around!









2014. április 26., szombat

Le vagyon festve

Végre eljött a várva várt nap. Visszakaptam a jószágomat lefestve.





4 kisebb alkatrész még festetlen..  de majd lesz festék azokon is.



It is painted and ready to be assembled... and first of all it needs lots of cleaning... and some more cleaning...


2014. március 19., szerda

Hazatérés

 2013 április végére idáig jutott az autó:


Szórógitt rajta, csiszi, előkészítés, fényezés a tervek között. Lajcsi meg szólt,  hogy akkor kellenek a színkódok. Mit szépítsem... a feladat kifogott rajtam. Kb. októberre állt össze a szín. /Amúgy ez is egy érdekes sztori, szerintem még akarok írni erről is/. Lajcsi a világ egyik legtürelmesebb embere. Ez ténykérdés. De októberig még ő sem bírt várni, ezért engem melegebb éghajlatra a kocsit meg haza küldte.


 
 Ebben a formában maradt a garázsomban  2014 márciusáig, amikor ugyanezen a tréleren visszament. Holnap pedig újra hazajön, de most már festve csíkosan!

Csak összedobtam a beszámolót!

Festés II.

Már megint festésről írok, de még mindig nem kerül a kocsira szín.... csak a karosszériát hergeli Lajcsi.

 Második ütem:
-          Motorháztető beömlő helyreigazítás lefalazása
-          Motorháztetőre két beömlő építése
-          A hűtő körül a légterelő kialakítása + kiállás kialakítása ( utastérbe jusson levegő)
-          Utastérben a műszerfal és az ajtó lekerekítése mind a két oldalon
-          Első sárvédőknél a dísznek a felfogatás kialakítása
-          Hátsó sárvédőkön kőfelverődés gátló kifaragása, sablonozása, visszaöntése
-          Szélvédő melletti rés leigazítása
-          Tárcsafékek hűtésének a cső kialakítása 

 Sokat nem akarok beszélni ezekről, inkább összegyűjtöttem a képeket.

 A motorháztetőről és a beömlőkről már beszéltem.



 A hűtő köré egy légterelőt terveztem tenni. Ez elég viccesnek tűnt eleinte.

 De azután csak kialakult egy sablon,mire már lehetett dolgozni:

és kialakult a nagy mű:

Az ülés környékén sokan csinálnak meg egy érdekes átalakítást: a gyári letörés helyett egy nagyjából egyenletes lekerekítést alakítanak ki. Jó sokat dolgozott rajta Lajcsi, főleg az ajtók nem voltak erre felkészítve, de azért összeállt a dolog végül. 


 szépen ki lett rajzolva a kőfelverődés gátló, lett negatív és pozitív sablonja, és el is készültek az első példányok. Viszont most csak ezt az egy képet leltem.



A szélvédő tartók mellett jó alaposan ki kellett vágni a műgyantát, mert a gyárban nem oda került a kivágás, ahol a tartók kijöttek. Szóval Lajcsi most visszagyantázta a gyári kivágást, és csak az új maradt... remélem.



A fékekre szeretik rávezetni a levegőt, hogy értelmesnek tűnjenek a levegő beeresztő nyílások a kocsi elején. Mi úgy gondoltuk, hogy elegendő egy pici irányra fordítás, a többit már tudja magától az intelligens levegő!



w