A sok panaszkodós, mivel szenvedős bejegyzés után most végre rávettem magam egy álmodozós, örömködős bejegyzésre.
Még Pénteken történt, hogy átjött a legjobb barátom Tompika -aki mellesleg a kisfiam keresztapja is-, dumcsiztunk, segített egy kicsit pakolászni, és mivel meg akartam méricskélni pár dolgot, amihez fenn kell legyen a body... Hát felraktuk, és ha már fenn van, akkor már felraktuk az ajtót, és betettük az üléseket... És ha már kocsiformája van, bizony be is ültünk!
Mielött valaki megjegyzi: a takarítás (pl. portörlés) női munka, szóval arra nem vállalkoztunk!
Emlékeztek még a gyerekkorotokra? Amikor élveztük a játékot nem kellettek mindenféle drága cuccok... Elég volt valami régi izé és a FANTÁZIÁNK! Ez kellett csak a boldogsághoz, semmi több! Mára már annyira benne vagyunk a kereskedelmi mókuskerékben, hogy nagyobb tévé, gyorsabb autó, szebb nő, több pénz.. stb, annyira hajszoljuk a tárgyakat és státusszimbólunokat, hogy hogy elfelejtjük a célt, hogy azért teperünk, hogy boldogabbak legyünk! Ezek a tárgyak csak azért vannak, hogy elérhessük velük újra azt a boldogságot, ami csak a gyerekeknek adatott meg, és amitől ezen tárgyak hajszolása egyre jobban eltávolít... Ime a 22-es csapdája.
De hagyjuk a filozófia órát! A lényeg, hogy ez a szombati élmény kicsit kizökkentett a mókuskerékből... visszafiatalodtam 20 évet. Már csak 980-nak érzem magam.
Szóval becipőkanalaztuk magunkat a félig sem kész jószágba, se moci, se műszerfal, se kerekek.. a jobboldal még flinstonos, és fadarabokra van felbakolva, akár a pár méterre lévő garázskapuig is el lehet látni belöle...... és igazából fából vagy papírmasséból is lehetett volna!
Előjöttek a régi emlékek, Pl. amikor vaksötétben szerpentineztünk Horvátországban, csak annyit láttunk, amennyit a kocsi pilácsa megvilágított, és közben Moricone zenéje szólt: a volt egyszer egy vadnyugatból a szájharmónikás újra és újra...
Még Pénteken történt, hogy átjött a legjobb barátom Tompika -aki mellesleg a kisfiam keresztapja is-, dumcsiztunk, segített egy kicsit pakolászni, és mivel meg akartam méricskélni pár dolgot, amihez fenn kell legyen a body... Hát felraktuk, és ha már fenn van, akkor már felraktuk az ajtót, és betettük az üléseket... És ha már kocsiformája van, bizony be is ültünk!
Mielött valaki megjegyzi: a takarítás (pl. portörlés) női munka, szóval arra nem vállalkoztunk!
Emlékeztek még a gyerekkorotokra? Amikor élveztük a játékot nem kellettek mindenféle drága cuccok... Elég volt valami régi izé és a FANTÁZIÁNK! Ez kellett csak a boldogsághoz, semmi több! Mára már annyira benne vagyunk a kereskedelmi mókuskerékben, hogy nagyobb tévé, gyorsabb autó, szebb nő, több pénz.. stb, annyira hajszoljuk a tárgyakat és státusszimbólunokat, hogy hogy elfelejtjük a célt, hogy azért teperünk, hogy boldogabbak legyünk! Ezek a tárgyak csak azért vannak, hogy elérhessük velük újra azt a boldogságot, ami csak a gyerekeknek adatott meg, és amitől ezen tárgyak hajszolása egyre jobban eltávolít... Ime a 22-es csapdája.
De hagyjuk a filozófia órát! A lényeg, hogy ez a szombati élmény kicsit kizökkentett a mókuskerékből... visszafiatalodtam 20 évet. Már csak 980-nak érzem magam.
Szóval becipőkanalaztuk magunkat a félig sem kész jószágba, se moci, se műszerfal, se kerekek.. a jobboldal még flinstonos, és fadarabokra van felbakolva, akár a pár méterre lévő garázskapuig is el lehet látni belöle...... és igazából fából vagy papírmasséból is lehetett volna!
Előjöttek a régi emlékek, Pl. amikor vaksötétben szerpentineztünk Horvátországban, csak annyit láttunk, amennyit a kocsi pilácsa megvilágított, és közben Moricone zenéje szólt: a volt egyszer egy vadnyugatból a szájharmónikás újra és újra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése