2009. szeptember 8., kedd

1 Pár (=2) hír

Két dolog is történt ma:

1. Valami megmagyarázhatatlan okból sikerült a vezető oldali hátsó féket összeeszkábálnom. Szétszedtem, és most méltóztatott a helyére illeszkedni -szerény mértékű adjusztálásra azért szükség volt-. Az ilyen dolgok "Déja vu" érzést keltenek bennem! Ha 2* végigcsinálok valamit, és a két kísérlet eredménye szöges ellentétben áll egymással, akkor a fizikusi lelkem felborzolja a hátán a szőrt, és üvölt, a kvantumfizikusi lelkemnek kell megnyugtatnia! A szóban forgó mérettartományban, azonban Ilyen nem egzakt folyamatokkal az orvos(tudomány????) terén és Redmonti szoftverekben lehet találkozni. A fékemet vírus nem támadja (tudtommal), ezért a microsoftra terelődik a gyanú! A "Próbáld újra" a védjegyük! Feleim imádkozzatok érettem, nehogy fékhatás helyett csak hibaüzenetet kapjak!

Az autó azért olyan, amilyen, vagyis azért nincs benne semmi komputeres kütyü, mert gyűlölöm az ámítástechnikát! Ámítástechnikával foglalkozom, amikor dolgozom, a munkámat szeretem, de magát az ámítástechnikát mégis gyűlölöm! Ugyanazért gyűlölöm, amiért gyűlölöm az egész pénz-vezérelt világot: Senkit sem érdekel, hogy valami készen van-e, jó-e, működik-e, csak az a lényeg, hogy dőljön a della, mert perkálni kell a villanyszámlásnak, a sogornak, és persze az államnak... GRRRRRRRRRRR!!!
Ez okozza, hogy az autókban csak extra hibaforrásként szerepelnek a kompuizék! Persze a gyártók ma már olyan mélyen komputerezik a csodajárgányaikat, hogy az agyam eldobom! Az autó helyettünk fékez, kanyarodik, felkapcsolja a vilanyt, és ha nem vigyázunk a barátnőnket is kielégíti az utas ülésen... Mi már nem is kellünk! Persze azt senki sem teszi hozzá, hogy a technológia új, a japán tervek alapján a szoftvert Indiában programozták, a Hardvert Kínában barkácsolták! A szervízes gyerek meg kapott egy manuált a hibakódokról, meg frissítették a szoftvert a laptopján! A motor meg nem indul, ha kiég a belső világítás, és odakinn sötét van! Megoldás hátsó fejtámlacsere 450 ezerért! Persze miattunk a fogyasztó miatt jutottunk ide: Ki kell hozni azt az autót, amire hajlandóak vagyunk lecserélni a tavalyit! HA rendesen megcsinálnák, már nem vennénk meg, mert addigra a többi gyártó már szériába teszi bele a katapultülést és a Katát is!
Amikor elhatároztam, hogy megveszem a Cobrába a motort, éppen a Clióval küzdöttem: Szerelőtől szerelőig jártam, mert időnként induláskor letiltott az immobilizer. A végén még egy "olyan" szakival is beszéltem, de végül nem adtam 300 000 Ft-ot az autó imobilizertelenítéséért. Áprilistól Decemberig tartott, mire meglett a bűnös: A computer földelése! A csomagtartó kicsit beázott, ettől korrodálni kezdett az a 10-es csavar, amivel valami agyasgyík tervei alapján földelik a kábelkorbács azon ágát, amin a komputer és a vele egybeépített immo csücsül!
Tehát a Cobra sziliciummentes terület! Mondjuk a por/sár is szilicium alapú... de azt majd lemosom!

2. Mivel 2 e-mailt is küldtem, de nem kaptam választ, Felhívtam a kuplungos céget (http://www.americanpowertrain.com/), hogy olvassanak emilt! Elgondolkodtató, hogy ők is, meg a Factory five is rettentő segítőkész és korrekt ha telefonon keresem őket, de az emilre alig-alig reagálnak. a nagy leszek, majd kiderítem miért. Addig csinálok Skype előfizetést, mert a mai 20 perc Amerikával beszélünk kb. 10-ed annyiba fájt, mint az amit rendeltem!

I have a couple of news: First of all, I have managed to repair the drivers side back brakes. I have no idea why I was unable to assemble the unit last time. I disassembled, and succeded. Altough I was planing to create a car without any Computer related technology involved... I felt like these brakes were proveded by microsoft... This "try again" game is their trademark! Hope I will newer get the blue sreen instead of stoping power.
Second: As I got no answer to my e-mails, I called The factory (http://www.americanpowertrain.com/), which provided my clutch and transmission, and suddenly a tought come into my mind. There is a significant resemblence beetween them and Factory FIVE. Neighter bothers answering e-mails, and Both are helpful and nice on phone. I was just wondering about its cause... Are they "old fashioned" companies, using faxes (or smoke signs) ? Or maybe they get too many e-mails of insignificance (that does not result in any order), so they do not think emails worth answering? A third thing I have tested: I resent the e-mail from my GE address. Gmail might be considered as spam, but one of the bigest companies of the world barelly. Anyway The solution is simple I will setup a Skype phone to have that 20 USD this call costed be saved next time.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése